Az állatokhoz gyermekkorom óta egészen különleges viszony fűz.

Emlékszem, mennyire imádtam nagymamáméknál gyerekként Bumival, a puli keverékkel libákat őrizni a színes, fodros libapásztor ruhámban és kismalacokat etetni cumisüvegből a nyári konyhában.

Egész életemben elvarázsolt a kutyák világa. Magával ragad, ha beengednek a kis világukba. Az állandó mindfulness világa az övék, ahol ősbizalom van, tiszta érzelmek, feltételek nélkül.

Ha megtanuljuk beszélni a nyelvüket, elkezdjük valóban érteni őket. Ha nyitottak vagyunk rá, a szeretetük, az ösztönös reakcióik az életre tanítanak. Szavak nélkül segítenek meglátni a valódi értékeket a mai világban. Megmutatják, mit jelent a pillanatnak élni, a momentumot megélni. Segíthetnek visszatalálni önmagunkhoz is - ha épp nehezebb lapokat oszt az élet, velünk együtt sóhajtoznak, mintha csak tudnák az okát. Máskor megnevettetnek, még ha azt egy perccel korábban elképzelhetetlennek tartottuk volna is.

Azt hiszem, egészen pici koromban eldőlt, hogy egyszer a hivatásom is róluk fog szólni.  

A 2000-es évek elején Brenda, az örökké hulló szőrű labradorunk allergiája miatt ástam bele magam a kutyaétrend témakörébe. Rá kellett döbbennem, mennyire rossz úton vagyunk, amikor kizárólag feldolgozott eledellel tápláljuk kedvencünket.

A kutyatápok, azaz a kutya gyorskaják, a szintetikus, cukros eledelek terjedésével, a környezeti ártalmak, a stresszes életmód, a kemikáliák következményeként kedvenceinket is utolérték az ember civilizációs betegségei: az allergia, az ismeretlen eredetű emésztőrendszeri betegségek (IBD), szőr és bőrproblémák, az ízületi betegségek, a kóros elhízás, cukorbetegség és a daganatos megbetegedések.


Rengeteg a tévhit kedvenceink egészséges táplálása kapcsán. Küldetésem, hogy tudásomat, tapasztalataimat átadva segítsek kutyásoknak és cicásoknak egy természetközelibb étrend és életmód kialakításában.

Mint a legtöbb kezdő gazdi, Brenda allergiájára hosszú időn át én is a hipoallergén tápoktól reméltem a megoldást. Szőrproblémái, fülgyulladása, bűzmirigy problémái újra meg újra kiújultak - hol jobb, hol rosszabb formában volt, az allergia tüneteitől végérvényesen soha nem tudott megszabadulni. Bár már akkoriban tudtam volna mindazt, amit ma! 

Az elmúlt évek során a csapatommal együtt több tízezer kutyásnak segítettünk étrendi problémáik megoldásában.

Miért bízhatsz a tudásomban?

Éveken át autodidakta módon tanultam a kutyaétrendről, majd 2015-ben Németországban végeztem kisállat-dietetikusként a Heilpraktikerschule Isolde Richter természetgyógyász iskolában. Mivel időközben szenvedélyemmé vált a téma, ráadásul egy hihetetlen tempóban fejlődő, fiatal szakmáról van szó, ma is rendszeresen képzem magam.

Aktív tagja vagyok a nemzetközi Nyers Etető Állatorvosok Szövetségének. Több mint 20 éve szenvedélyem a kutyák világa, tenyésztőként, sportkutyásként, FCI munkabíróként, Európa 15 országában gyűjthettem tapasztalatokat.

2015 óta publikálok blogcikkeket, tudásanyagokat, emellett ma már a közösségi média és alkalmanként országos televízió és rádióműsorok segítségével is van szerencsém átadni gondolatébresztő tudásmorzsákat kutyaétrendről és életmódról.

Megtapasztalva, micsoda változást jelenthet egy kutya életében az étrendváltás, szerettem volna, hogy a tudásom még többekhez eljusson. Ez motivált, amikor megálmodtam a ma már több ezer főt számláló egészségtudatos kutyás közösséget, a Falkaklubot és az első hazai kutyaegészség fesztivált, a Farkasfesztet.

Célom, hogy évről évre több kutyással ismertethessük meg a filozófiám alapját, a kutyaegészség 3 alappillérét, amelynek segítségével ma már sok ezer kutya élhet egészségesebb, boldogabb életet. 

Kövess közösségi média csatornáimon hasznos tartalmakért kutyaéletmód, kutyaétrend témában, és megmutatom:

  • hogyan csempészhetsz egy csipetnyi egészséget a kutyatálba

  • hogyan állíthatsz össze friss, tápláló menüt a kutyádnak 

  • mi az, aminek nincs keresnivalója a tálban

  • a kutyák B.A.R.F. étrendjének, azaz a Biológiailag Megfelelő Nyers Étrendnek az alapjait

  • a főtt menük és a kímélő ételek készítésének alapszabályait 

  • hogyan válassz a tápok, konzervek, jutalomfalatok óriási kínálatából

  • hogyan változtass a kutyád életmódján úgy, hogy azzal erősítsd az immunrendszerét

  • mit jelent az, hogy “szeresd jól, mozgasd rendszeresen, tápláld természetesen”